Bútor Róbert


Mikulás Rallye
 Immár csak „hobbista”
 
Bútor Robi a 2013-es esztendő végén szögre akasztotta a bukósisakját, és jelezte, hogy ez most ugyan végleges lesz, de nem kell tőle végleg búcsút vennünk, hiszen ha ideje engedi azért ott lesz 3-4 futamon. Persze immár csak „hobbistaként”, legutóbb például a Mecsek Rali mezőnye előtt futott látványos köröket a téligumikkal tuningolt Lada VFTS-vel. A Mikulás Ralit már az év elején betervezte és ezúttal még harciasabb produkcióra számíthatunk tőle.


- Ennyire belejöttél ismét a versenyzésbe, hogy ott a vagy a Mikulás Rali indulói között is?
- Így is mondhatjuk, de már az év elején elterveztem, hogy ott leszek! Ezúttal nem a Ladával indulok, hiszen a veszprémi pályákra a VFTS teljesen alkalmatlan.
- Akkor mivel indulsz?
- A Mitsubishi Lancer EVO-X-essel, amellyel éppen ezekben a napokban, mondjuk úgy futópercre lettünk készen. A cél ugyanaz mint a Ladával, szeretnék egy felszabadult, vad autózást tenni, miközben természetesen szeretnénk minél jobban szórakoztatni a nézőket is ezzel a produkcióval.
- Változtatattok valamit az ORB szabályokhoz képest?
- Mindent annak vetettünk alá, hogy a kocsi még ütőképesebb legyen. Egy szekvenciális sebeségváltó került bele, egy nagyobb 38 mm-es turbószűkítő, valamint még az autó súlyából is sikerült 70 kg-ot lefaragnunk. Erős, könnyű és nagyon jól vezethető autó lett a Mitsubishiból. Nagyon várom is már, hogy versenyezhessek vele.
- Korábbi élmények, kalandok a Mikulás Ralin?
- Eddig nem nagyon indultam a Mikulás Ralin, de a pályákat természetesen nagyon jól ismerem a Veszprém Ralikról, mindig a kedvenceim közé tartozott. A Mikulás Rali ebben a formában pont az a verseny amire most időm van. Két nap alatt minden lezajlik, első nap pályabejárás, második nap a verseny 80 km gyorsasági szakasszal. Minimális időszükséglet kell hozzá, és anyagilag is pont annyiba kerül, amit erre el tudok költeni. A másik oldalról pedig ki tudom magamat annyira autózni, hogy néhány hónapra megnyugszom.
- Vannak e tervek a jövő évre nézve?
- Szinte ugyanaz mint az idei évben, egy-két előfutás a Ladával, a Mikulás Rali a Mitsubishi-vel és ad-hoc jelleggel esetleg ORB futam a P-csoportban. Az ORB-be semmiképpen nem szeretnék visszatérni, tényleg csak 3-4 ilyen rali hétvégét tervezek, abszolút nem versenyszerűen, hanem pusztán kikapcsolódásnak. 
 


Friss hírek
2017.10. Mecsek Rallye
2017.07. Veszprém Rallye
2017.06. Skoda Fabia R5
2017.04. Ózd Rallye
2016.10. Mecsek Rallye
2016.04. Eger Rallye
2016.03.
2016.02.
2015.10. Mecsek Rallye
2015.10. Mecsek Rallye előzetes
2014.12. Mikulás Rallye
2014.10. Mecsek Rallye előzetes
2014.08. Baranya Kupa összefoglaló
2014.01. A végső döntés
2013.12. Itt a vége
2013.11. Mecsek Rallye összefoglaló
2013.11. Mecsek Rallye előzetes
2013.10. Budapest Rallye összefoglaló
2013.10. Budapest Rallye előzetes
2013.09. Kassa Rallye összefoglaló
2013.09. Kassa Rallye előzetes
2013.07. Veszprém után
2013.07. Veszprém Rallye összefoglaló
2013.07. Murva teszt
2013.06. Nehéz döntés
2013.05. Miskolc Rallye összefoglaló
2013.05. Miskolc Rallye előzetes
2013.04. Eger Rallye összefoglaló
2013.04. Peugeot 207 teszt
2013.03. Peugeot 207 S2000!
2013.03. Bevezető
2013.02. 2013-as tervek II.
2013.01. Tatabánya rallye és 2013.
2012.10. Komló rallye összefoglaló
2012.09. Kassa rallye összefoglaló
2012.08. Arad rallye összefoglaló
2012.07. Veszprém rallye összefoglaló
2012.06. Mecsek rallye összefoglaló
2012.05. Bükfürdő Rallye összefoglaló
2012.05. Bükfürdő Rallye teszt
2012.03. Mitsubishi aszfalt teszt
2011.09. Mecsek Rallye összefoglaló
2011.08. Arad Rallye összefoglaló
2011.07. Veszprém Rallye összefoglaló
2011.06. Bükfürdő Rallye összfoglaló
2011.05. Miskolc Rallye összefoglaló
2011.03. Eger Rallye összefoglaló