Baranya Kupa
A nézők jöttek, Bútorék mentek
Rég láttuk már Bútor Robit a versenypályán, de a Baranya Kupára kitolta a garázsból a VFTS-t, és ha csak előfutói szerepben is, de újra felszabadult és látványos kocsikázással szórakoztatta az egybegyűlteket.
Kezdjük talán azzal, hogyan is kerültél újra versenyautóba és miért pont a Baranya Kupán?
Próbáltam keresni egy olyan hétvégét, ami autóversenyzéssel tölthető, és ez most pont egy ilyen szabad időpont volt erre a célra. Már nagyon szerettem volna a VFTS-sel menni egyet, itt áll már egy éve a garázsban úgy, hogy hozzá sem nyúltam. Izgatta már a fantáziámat egy kis felszabadult, látványos autózás, ráadásul tavaly október óta nem ültem versenyautóban. Hiányzott már, de mégsem az a része, ami versengésről és a bajnoki pontokért folytatott küzdelemről szól. Szerettem volna lezárt pályán kocsikázni egy jót. Nagyon szeretem a pécsi pályákat, így pont kapóra jött ez a lehetőség. Hozzátartozik az is, hogy Jana barátom (aki szintén gödöllői és Ladával megy, méghozzá komolyan) úgy gondolta, hogy számára is jó lenne ez a verseny, és azt beszéltük meg, hogy ha itt egymás után tudunk menni, együtt tudunk szervizelni, költséghatékonyan meg tudjuk oldani ezt az egészet, akkor elmegyünk rá. Felvettem a kapcsolatot Markó Tibivel, aki azt mondta, hogy szeretettel vár minket előfutónak.
Volt még egy másik érv is mellette. Szerettem volna Frankó Janinak (aki a cégemnél a jobb kezem) egy kis meglepetést okozni, hiszen ő is navigátor volt egykoron, de most már 18 éve nem ment, és pont Pécsett fejezte be navigátori pályafutását. Nagyon örült a dolognak, nagyon boldog volt, így én is a legjobb szájízzel mentem erre a versenyre.
Nem mondhatnánk, hogy jól kezdődött…
Szerettem volna a prológon jól menni, de a technika ördöge 600 méter után megtréfált. Úgy tűnik, hogy hiába adtam fel ezt a sportot, hiába pihentem már majd egy évet, a pechsorozat még mindig velem van. Az első visszafordítóban nem jött ki ötödikből a váltó, úgyhogy gyakorlatilag be sem tudtam fordulni a prológ első kanyarjába! Ott rögtön kiálltunk, aztán megjavítottam a gépjárművet és Markó Tibi közbenjárásával újra tudtunk rajtolni a prológon, ami azért volt jó, mert egyébként szívem szerint még aznap este hazamentem volna. Annyira felbosszantott az autó, hogy mindössze 600 méterig jutottan, hogy mondtam a fiúknak, pakoljanak, megyünk haza. Aztán Gerő szervizes kollégám és barátom – aki az elmúlt években is mindig velünk volt a versenyeken -, mondta, hogy ne adjam fel, menjek vissza a prológra, csináljam meg és akkor majd jókedvem lesz. Egy kis pszichológiai hadviselés kellett az ő részéről, hogy egyáltalán visszaálljak, mert annyira ideges lettem, hogy nem igaz, hogy ez velem történik! Újrarajtoltunk, az már jól sikerült, így visszajött a jókedvem, és nekiugrottunk a vasárnapnak.
Hogyan alakult?
Az első négy gyorsasági az tényleg teljesen rendben volt, lazák voltunk, és jókedvűek, jó élmény volt újra menni. Amíg mentünk, addig úgy érzem, hogy jó volt, legalábbis belülről nézve jó volt és élvezhető. Értelemszerűen nem mindenhol és nem mindig adta ki úgy, ahogy szerettem volna, mert azért hógumival nagyon nehéz a nagytempós részeken ennyire keresztben és látványosan menni. Azt gondolom, hogy a főbb nézői pontok azok rendben voltak, a lapisi elág volt az, ami nekem a legjobban tetszett és az jól is sikerült mindkétszer. A negyedik gyors után viszont sajnos tönkrement a VFTS motorja és fel kellett adnunk. Jól éreztük magunkat addig, jó volt menni, jó volt a hangulat… ami talán egy picikét bántott, hogy sokkal kevesebb néző volt, mint amit gondoltam. Főleg a hetvehelyi gyorsról mondható ez el, de Árpádtetőn is inkább csak a főbb és könnyebben megközelíthető helyeken voltak többen. Délután egy óra körül estünk ki, pont akkor láttam, hogy már több néző gyűlik a pálya szélén, és emiatt is bántott, hogy fel kellett adnunk a versenyt, hogy addigra jöttek meg az emberek, amire mi kiestünk.
Keresel még idén egy ilyen célra használható hétvégét?
Nagyon kevés idő jut erre a hobbymra, ami most már tényleg csak hobby, keveset tudok az autó felkészítésével is foglalkozni, de nagyon bízom benne, hogy idén még egyszer bele tudok ülni a VFTS-be. Nem tudom, hogy ez mikor lesz, de egyértelmű, hogy szeretném. Szeretnék végigmenni egy versenyen, mert azért ez a negyvenvalahány kilométer nem a világ leghosszabb versenye volt. Már csak azért is lenne kedvem menni, mert most kezdtem belelendülni. Hiába szeretek menni a VFTS-sel, és úgy gondolom, hogy tudok is, azért idő kell ahhoz (és néhány kilométer), hogy belerázódjak és tényleg jól tudjak menni. Most pedig pont akkor kezdtem belejönni, amikor mi már a vége felé jártunk. 20-30 kilométer kellett ahhoz, hogy elég bátran merjek menni. A szívem visszahúz még egy ilyen „előfutósdira”. Szeretnék a Mikulás Rallye-n is menni, mert az megint csak egy nagyon-nagyon jó verseny, remek pályákkal. Sajnos nagyon kevésszer tudtam indulni rajta eddigi életemben, de most szeretnék! Nem tudom, hogy időpontban mennyire fog megfelelni, hogy lesz-e akkor éppen téli szünet, hosszú hétvégézés a családdal, gyerekekkel, szülinap, névnap, stb.. ami egy perc alatt keresztülhúzhatja mindezt. Ez még simán közbejöhet, de az akart és a vágy az megvan erre!
A visszatérés továbbra sem foglalkoztat?
Nem szeretnék továbbra sem az élmezőnyben menni, nem változott az elképzelésem erről a dologról, egyszerűen a versenyzés, mint dolog az hiányzik, hiszen azért az életem nagy részét ez tette ki, mint hobby és sport és ez az egyetlen szenvedélyem is. Ez a része mindenképp hiányzik, de az idegi harc és a pénzköltés egyáltalán nem! Ez az évi két-három hétvége nekem most előfutós szerepben bőven elég, abszolút nem foglalkoztat a visszatérés gondolata.
Rég láttuk már Bútor Robit a versenypályán, de a Baranya Kupára kitolta a garázsból a VFTS-t, és ha csak előfutói szerepben is, de újra felszabadult és látványos kocsikázással szórakoztatta az egybegyűlteket.
Kezdjük talán azzal, hogyan is kerültél újra versenyautóba és miért pont a Baranya Kupán?
Próbáltam keresni egy olyan hétvégét, ami autóversenyzéssel tölthető, és ez most pont egy ilyen szabad időpont volt erre a célra. Már nagyon szerettem volna a VFTS-sel menni egyet, itt áll már egy éve a garázsban úgy, hogy hozzá sem nyúltam. Izgatta már a fantáziámat egy kis felszabadult, látványos autózás, ráadásul tavaly október óta nem ültem versenyautóban. Hiányzott már, de mégsem az a része, ami versengésről és a bajnoki pontokért folytatott küzdelemről szól. Szerettem volna lezárt pályán kocsikázni egy jót. Nagyon szeretem a pécsi pályákat, így pont kapóra jött ez a lehetőség. Hozzátartozik az is, hogy Jana barátom (aki szintén gödöllői és Ladával megy, méghozzá komolyan) úgy gondolta, hogy számára is jó lenne ez a verseny, és azt beszéltük meg, hogy ha itt egymás után tudunk menni, együtt tudunk szervizelni, költséghatékonyan meg tudjuk oldani ezt az egészet, akkor elmegyünk rá. Felvettem a kapcsolatot Markó Tibivel, aki azt mondta, hogy szeretettel vár minket előfutónak.
Volt még egy másik érv is mellette. Szerettem volna Frankó Janinak (aki a cégemnél a jobb kezem) egy kis meglepetést okozni, hiszen ő is navigátor volt egykoron, de most már 18 éve nem ment, és pont Pécsett fejezte be navigátori pályafutását. Nagyon örült a dolognak, nagyon boldog volt, így én is a legjobb szájízzel mentem erre a versenyre.
Nem mondhatnánk, hogy jól kezdődött…
Szerettem volna a prológon jól menni, de a technika ördöge 600 méter után megtréfált. Úgy tűnik, hogy hiába adtam fel ezt a sportot, hiába pihentem már majd egy évet, a pechsorozat még mindig velem van. Az első visszafordítóban nem jött ki ötödikből a váltó, úgyhogy gyakorlatilag be sem tudtam fordulni a prológ első kanyarjába! Ott rögtön kiálltunk, aztán megjavítottam a gépjárművet és Markó Tibi közbenjárásával újra tudtunk rajtolni a prológon, ami azért volt jó, mert egyébként szívem szerint még aznap este hazamentem volna. Annyira felbosszantott az autó, hogy mindössze 600 méterig jutottan, hogy mondtam a fiúknak, pakoljanak, megyünk haza. Aztán Gerő szervizes kollégám és barátom – aki az elmúlt években is mindig velünk volt a versenyeken -, mondta, hogy ne adjam fel, menjek vissza a prológra, csináljam meg és akkor majd jókedvem lesz. Egy kis pszichológiai hadviselés kellett az ő részéről, hogy egyáltalán visszaálljak, mert annyira ideges lettem, hogy nem igaz, hogy ez velem történik! Újrarajtoltunk, az már jól sikerült, így visszajött a jókedvem, és nekiugrottunk a vasárnapnak.
Hogyan alakult?
Az első négy gyorsasági az tényleg teljesen rendben volt, lazák voltunk, és jókedvűek, jó élmény volt újra menni. Amíg mentünk, addig úgy érzem, hogy jó volt, legalábbis belülről nézve jó volt és élvezhető. Értelemszerűen nem mindenhol és nem mindig adta ki úgy, ahogy szerettem volna, mert azért hógumival nagyon nehéz a nagytempós részeken ennyire keresztben és látványosan menni. Azt gondolom, hogy a főbb nézői pontok azok rendben voltak, a lapisi elág volt az, ami nekem a legjobban tetszett és az jól is sikerült mindkétszer. A negyedik gyors után viszont sajnos tönkrement a VFTS motorja és fel kellett adnunk. Jól éreztük magunkat addig, jó volt menni, jó volt a hangulat… ami talán egy picikét bántott, hogy sokkal kevesebb néző volt, mint amit gondoltam. Főleg a hetvehelyi gyorsról mondható ez el, de Árpádtetőn is inkább csak a főbb és könnyebben megközelíthető helyeken voltak többen. Délután egy óra körül estünk ki, pont akkor láttam, hogy már több néző gyűlik a pálya szélén, és emiatt is bántott, hogy fel kellett adnunk a versenyt, hogy addigra jöttek meg az emberek, amire mi kiestünk.
Keresel még idén egy ilyen célra használható hétvégét?
Nagyon kevés idő jut erre a hobbymra, ami most már tényleg csak hobby, keveset tudok az autó felkészítésével is foglalkozni, de nagyon bízom benne, hogy idén még egyszer bele tudok ülni a VFTS-be. Nem tudom, hogy ez mikor lesz, de egyértelmű, hogy szeretném. Szeretnék végigmenni egy versenyen, mert azért ez a negyvenvalahány kilométer nem a világ leghosszabb versenye volt. Már csak azért is lenne kedvem menni, mert most kezdtem belelendülni. Hiába szeretek menni a VFTS-sel, és úgy gondolom, hogy tudok is, azért idő kell ahhoz (és néhány kilométer), hogy belerázódjak és tényleg jól tudjak menni. Most pedig pont akkor kezdtem belejönni, amikor mi már a vége felé jártunk. 20-30 kilométer kellett ahhoz, hogy elég bátran merjek menni. A szívem visszahúz még egy ilyen „előfutósdira”. Szeretnék a Mikulás Rallye-n is menni, mert az megint csak egy nagyon-nagyon jó verseny, remek pályákkal. Sajnos nagyon kevésszer tudtam indulni rajta eddigi életemben, de most szeretnék! Nem tudom, hogy időpontban mennyire fog megfelelni, hogy lesz-e akkor éppen téli szünet, hosszú hétvégézés a családdal, gyerekekkel, szülinap, névnap, stb.. ami egy perc alatt keresztülhúzhatja mindezt. Ez még simán közbejöhet, de az akart és a vágy az megvan erre!
A visszatérés továbbra sem foglalkoztat?
Nem szeretnék továbbra sem az élmezőnyben menni, nem változott az elképzelésem erről a dologról, egyszerűen a versenyzés, mint dolog az hiányzik, hiszen azért az életem nagy részét ez tette ki, mint hobby és sport és ez az egyetlen szenvedélyem is. Ez a része mindenképp hiányzik, de az idegi harc és a pénzköltés egyáltalán nem! Ez az évi két-három hétvége nekem most előfutós szerepben bőven elég, abszolút nem foglalkoztat a visszatérés gondolata.