Bútor Róbert


Mecsek Rallye összefoglaló
 Izgalmas hajrá, nehéz év
 
Majdnem minden percét élvezték a versenynek. Majdnem. Mert az utolsó gyorsasági szakasz rajtja előtt leszakadt az ég. Bútor Róbert és Tagai Róbert pedig ott állt, s várta a visszaszámlálást – száraz aszfaltra való gumikon, száraz beállításokkal… Hiába volt a csomagtartóban két vizes gumi, már nem tehették fel. Bútorék tehát izgalmas néhány kilométernek néztek elébe a Peugeot 207 S2000-essel – ezek voltak az idény, és egyben a Mecsek-rali utolsó kilométerei.
 
„Borzalmas volt. Két perc alatt lett csurom vizes minden, az autót alig lehetett az úton tartani – szóval meglehetősen izgalmasra sikeredett a hajrá – mondta Bútor Róbert, aki az abszolút ötödik helyen fejezte be a viadalt. – Könnyedén, lazán csináltuk végig a versenyt, nem izgultuk túl – nagyon jólesett az egész. Szerettem volna élvezni az autózást, közben pedig megpróbáltam figyelni a nézőkre, hogy ők is élvezzék – remélem, ez kívülről is látszott. Így, a szezon végén ezt éreztem fontosnak.”
Azért persze a gyorsaság is szempont volt, nem csupán a látvány, hiszen az összetett pontverseny negyedik helye volt a tét, amit sikerült is megszerezni.
 
„A pénteki, sötétben zajló gyorsasági szakaszokon alaposan bemelegedtünk. Erre a versenyre vettünk egy új lámpasort, s ez nagy tanulsággal szolgált, mégpedig azzal, hogy jó lámpával jól lehet menni – élveztük az autózást. Gyönyörű fény volt, mindenféle rossz érzés nélkül közlekedtünk, s Tagai Robi is szenzációs volt. Tökéletesen tudtunk együtt dolgozni” – mondta Bútor, aki hozzátette, a szezonnak is volt egy nagy tanulsága számára, mégpedig az: igazuk volt azoknak, akik mondták neki a szezon előtt, hogy egy Super2000-essel nagyon sok kilométert kell megtenni ahhoz, hogy jól menjen vele az ember.
 
„Úgy érzem, aránylag gyorsan alkalmazkodom az új helyzetekhez, de be kellett látnom, hogy egy ilyen autót igazán jól csak akkor lehet irányítani, ha van lehetőség tapasztalatot gyűjteni. Méghozzá rengeteg tapasztalatot. Ennek fényében a szezon jól sikerült: negyedikek lettünk az összetettben, s ez a reális helyünk, hiszen a két WRC és Herczig Norbi az idén megfoghatatlan volt számunkra. Norbival normál esetben tartani kellett volna a lépést, hiszen amikor egyforma autóval mentünk, mindig sikerült. De ez nem igazán volt a mi évünk, s ez talán az én hibám. Nem voltam annyira
összeszedett, mint korábban. A hatból három tiszta, gondmentes versenyünk volt – az egri, a budapesti és a pécsi –, azokon a helyünkön voltunk” – értékelt Bútor, aki még hozzátette, pályafutása során alighanem ez volt a legnehezebb szezonja.
 
47. MECSEK-RALI, AZ OB 6. FUTAMA
Abszolút végeredmény: 1. Turán Frigyes, Csökő Zoltán (Turán Motorsport, Ford Focus WRC) 1:10:24.3, 2. Krózser, Papp (MHH Motorsport, Subaru Impreza WRC) 1:19.5 perc hátrány, 3. Herczig, Bacigal (Skoda Rallye Team Hungária, Skoda Fabia S2000) 1:29.6 p h., 4. Kazár, Szőke (Maximmun Racing, Citroën Xsara WRC) 1:37.0 p h., 5. Bútor, Tagai (TBR Racing, Peugeot 207 S2000) 2:43.1 p h.
 
 
 
 

Friss hírek
2023.09.08-10. WHB Győr Rallye
2023.08.04-06. Veszprém Rallye
2023.06.22-24. Mecsek Rallye
2023.03.31.-04.02. Székesfehérvár Rallye
2022.11.26-27. Rally Show Santa Domenica
2022.07. Székesfehérvár-Veszprém Rallye
2022.06. Mecsek Rallye
2022.06. Új támogatók
2022.05. Cered WRC teszt
2022.04. Elkészült a WRC
2022.04. Rallye Croatia
2022.04. Cered Peugeot teszt
2021.10. Rally Hungary
2021.08. ZEG Rally Show
2021,07,Székesfehérvár-Veszprém Rallye
2021.06. Mecsek Rallye
2020.12. Mikulás Rallye
2020.07. Salgó Rallye
2019.12. Mikulás Rallye
2019.11. Nyíregyháza Rallye
2019.07.Veszprém Rallye
2019.04. Miskolc Rallye
2018.12. Mikulás Rallye
2018.11. Nyíregyáza Rallye után
2018.11. Nyíregyáza Rallye előzetes riport
2018.07. Veszprém Rallye
2018.05. Szombathely Rallye
2017.12. Mikulás Rallye
2017.10. Mecsek Rallye
2017.07. Veszprém Rallye
2017.06. Skoda Fabia R5
2017.04. Ózd Rallye
2016.10. Mecsek Rallye
2016.04. Eger Rallye
2016.03.
2016.02.
2015.10. Mecsek Rallye
2015.10. Mecsek Rallye előzetes
2014.12. Mikulás Rallye
2014.10. Mecsek Rallye előzetes
2014.08. Baranya Kupa összefoglaló
2014.01. A végső döntés
2013.12. Itt a vége
2013.11. Mecsek Rallye összefoglaló
2013.11. Mecsek Rallye előzetes
2013.10. Budapest Rallye összefoglaló
2013.10. Budapest Rallye előzetes
2013.09. Kassa Rallye összefoglaló
2013.09. Kassa Rallye előzetes
2013.07. Veszprém után
2013.07. Veszprém Rallye összefoglaló
2013.07. Murva teszt
2013.06. Nehéz döntés
2013.05. Miskolc Rallye összefoglaló
2013.05. Miskolc Rallye előzetes
2013.04. Eger Rallye összefoglaló
2013.04. Peugeot 207 teszt
2013.03. Peugeot 207 S2000!
2013.03. Bevezető
2013.02. 2013-as tervek II.
2013.01. Tatabánya rallye és 2013.
2012.10. Komló rallye összefoglaló
2012.09. Kassa rallye összefoglaló
2012.08. Arad rallye összefoglaló
2012.07. Veszprém rallye összefoglaló
2012.06. Mecsek rallye összefoglaló
2012.05. Bükfürdő Rallye összefoglaló
2012.05. Bükfürdő Rallye teszt
2012.03. Mitsubishi aszfalt teszt
2011.09. Mecsek Rallye összefoglaló
2011.08. Arad Rallye összefoglaló
2011.07. Veszprém Rallye összefoglaló
2011.06. Bükfürdő Rallye összfoglaló
2011.05. Miskolc Rallye összefoglaló
2011.03. Eger Rallye összefoglaló