Bútor Róbert


Mecsek Rallye előzetes
 Járni a megkezdett úton
 
 
Lendületben vannak. Remek hatással volt ugyanis a lelkükre és az önbizalmukra, hogy a legutóbbi verseny végén elégedetten, jó szájízzel szállhattak ki a Peugeot 207-esből, hiszen végre felállhattak a dobogóra és semmi nem hátráltatta őket.
Bútor Róbert és Tagai Róbert a hétvégi Mecsek-ralin sem szeretne mást, mint járni a megkezdett úton – vagyis tartani a jó formáját.
 
„Felkészültünk a versenyre – jelentette ki Bútor, akinek túl sok újat nem mutattak a pályák, hiszen jól ismerte őket, ettől függetlenül hasznosnak találta a pályabejárást. – Az első két szakaszt sötétben teljesítjük, és közülük a második, a hetvehelyi lesz a nehezebb, mert nagyon szűk a pálya, és farönkök vannak kirakva a kanyarokban, amelyeket nyilván nem látunk majd rendesen. S ehhez jön még, hogy az időjárás bármikor megbolondíthatja a versenyt. A sötétség, eső kombináció már tényleg eléggé megnehezítené a dolgunkat – ennél rosszabb már csak a sötétség, köd,hó párosítás lenne.”
 
Nos, a hóval talán nem kell számolni, az ellenfelekkel azonban nem árt, hiszen mindenki bizonyítani szeretne az országos bajnokság idényzáró viadalán, a Pécs környéki pályákon. A dobogós helyekért zajló küzdelem még teljesen nyílt – a legjobb esetben Bútorék akár az összetett harmadik helyet is elcsíphetik, ám ez nem csupán rajtuk múlik, hanem a riválisokon is. A legrosszabb eset, hogy marad az abszolút ötödik hely (amelyen jelenleg áll a Peugeot-páros), de nyilván nem ez a cél.
 
„Figyeljük a pontversenyt, persze, hogy figyeljük, hiszen nekünk sem mindegy, hányadik helyen fejezzük be a bajnokságot. Bízom benne, hogy tartani tudjuk a legutóbb mutatott formánkat, és nem csupán egyszeri alkalom volt a jó szereplés, mert az azt jelentené, hogy végre összeállt minden. A számunkra legszerencsésebb forgatókönyvvel akár az összetett harmadik hely is a miénk lehet, de nem ez a realitás, és ehhez az ellenfeleknek is hibázni kellene, amit nyilván nem kíván az ember. Mi azonban mindent megteszünk, küzdeni fogunk, hogy előrébb lépjünk –de ha őszinte akarok lenni, az év végi negyedik helyet látom elérhető célnak” – nyilatkozta Bútor Róbert. 
 
A Mecsek-rali pénteken kora este két szakasszal (ugye, ezeket tartják sötétben), majd szombaton öt gyorsaságival ér véget. A bajnoki címről is döntő viadal össztávja: 411.39 kilométer, amelyből a gyorsasági szakaszok hossza: 139.45 km.

 
Friss hírek
2023.09.08-10. WHB Győr Rallye
2023.08.04-06. Veszprém Rallye
2023.06.22-24. Mecsek Rallye
2023.03.31.-04.02. Székesfehérvár Rallye
2022.11.26-27. Rally Show Santa Domenica
2022.07. Székesfehérvár-Veszprém Rallye
2022.06. Mecsek Rallye
2022.06. Új támogatók
2022.05. Cered WRC teszt
2022.04. Elkészült a WRC
2022.04. Rallye Croatia
2022.04. Cered Peugeot teszt
2021.10. Rally Hungary
2021.08. ZEG Rally Show
2021,07,Székesfehérvár-Veszprém Rallye
2021.06. Mecsek Rallye
2020.12. Mikulás Rallye
2020.07. Salgó Rallye
2019.12. Mikulás Rallye
2019.11. Nyíregyháza Rallye
2019.07.Veszprém Rallye
2019.04. Miskolc Rallye
2018.12. Mikulás Rallye
2018.11. Nyíregyáza Rallye után
2018.11. Nyíregyáza Rallye előzetes riport
2018.07. Veszprém Rallye
2018.05. Szombathely Rallye
2017.12. Mikulás Rallye
2017.10. Mecsek Rallye
2017.07. Veszprém Rallye
2017.06. Skoda Fabia R5
2017.04. Ózd Rallye
2016.10. Mecsek Rallye
2016.04. Eger Rallye
2016.03.
2016.02.
2015.10. Mecsek Rallye
2015.10. Mecsek Rallye előzetes
2014.12. Mikulás Rallye
2014.10. Mecsek Rallye előzetes
2014.08. Baranya Kupa összefoglaló
2014.01. A végső döntés
2013.12. Itt a vége
2013.11. Mecsek Rallye összefoglaló
2013.11. Mecsek Rallye előzetes
2013.10. Budapest Rallye összefoglaló
2013.10. Budapest Rallye előzetes
2013.09. Kassa Rallye összefoglaló
2013.09. Kassa Rallye előzetes
2013.07. Veszprém után
2013.07. Veszprém Rallye összefoglaló
2013.07. Murva teszt
2013.06. Nehéz döntés
2013.05. Miskolc Rallye összefoglaló
2013.05. Miskolc Rallye előzetes
2013.04. Eger Rallye összefoglaló
2013.04. Peugeot 207 teszt
2013.03. Peugeot 207 S2000!
2013.03. Bevezető
2013.02. 2013-as tervek II.
2013.01. Tatabánya rallye és 2013.
2012.10. Komló rallye összefoglaló
2012.09. Kassa rallye összefoglaló
2012.08. Arad rallye összefoglaló
2012.07. Veszprém rallye összefoglaló
2012.06. Mecsek rallye összefoglaló
2012.05. Bükfürdő Rallye összefoglaló
2012.05. Bükfürdő Rallye teszt
2012.03. Mitsubishi aszfalt teszt
2011.09. Mecsek Rallye összefoglaló
2011.08. Arad Rallye összefoglaló
2011.07. Veszprém Rallye összefoglaló
2011.06. Bükfürdő Rallye összfoglaló
2011.05. Miskolc Rallye összefoglaló
2011.03. Eger Rallye összefoglaló