Régen… de most újra!
Remekül kezdett a veszprémi futamon a Bútor Róbert – Tagai Róbert páros, hiszen az első gyorsasági szakaszon rögtön egy abszolút 2. időt futottak. Talán a jókedv és jó hangulat már visszatért, a szerencse még mindig nem áll mellettük, hiszen rögtön a második gyorsaságin egy műszaki hiba vetett véget a nagy lendületnek. Bútor Robival beszélgettem a versenyről, a körülményekről, ahol ezúttal az abszolút 6. helyen zártak.
Hogyan vált be az új navigátorod?
Azt gondolom, hogy már az első gyorson is maximális volt az összhang, és nem tudok egyetlen egy negatívumot sem mondani. Minden információ a megfelelő időpontban, a megfelelő stílusban érkezett, és gyakorlatilag az első gyorson elért eredményünk is azt mutatta, hogy nagy baj nincs. Sőt, a konklúzió az volt, hogy „na, végre!”, van egy olyan eredmény rögtön elsőre, amire én számítottam, amit én nagyjából szerettem volna elérni, sőt, talán egy icipicit még jobb is lett annál. Nagy volt a boldogság, mind a csapatban, mind az autóban, és annak ellenére, hogy nem vállaltam semmi pluszt, semmi rizikót vagy extra kockázatot, mégis ez az eredmény született. Jóízűen, jó szájízzel átértünk az első pályán, mégis volt eredménye a dolognak!
Visszatértetek a régi lőtéri helyszínre, neked hogy tetszett?
Nagyon! Az igazi Veszprém Rallye-s feeling is visszajött! Én minden autóval nagyon szerettem menni a lőtéren, az elsőkerekesekkel is jó időket tudtunk itt elérni, nagyon gyorsan és keményen lehetett rajtuk menni. Nem bántam volna, ha van még többféle verzió is a kislőtéren, vagy esetleg ha még a nagylőtérre is át tudtunk volna menni, az biztosan nagy élmény lett volna, nekem a Veszprém Rallye picikét mindig is ezekről a gyorsasági szakaszokról szólt, nagyon szeretem az ilyen jellegű pályákat.
A második gyorsasági viszont mégsem úgy alakult most, ahogyan vártuk… vártátok!
A második gyorsasági rajtjába is nagyon nagy elánnal értünk ki, szerettünk volna még rátenni egy lapáttal, mert az első gyorsasági az olyan „első gyorsasági” volt, úgy éreztem, hogy ebben még bőségesen van. Nagyon belekezdtünk a másodikba is, még határozottabban, összeszedettebben, még precízebben és keményebben, mint az első gyorson, de sajnos a 4. kilométernél véget ért a lendület és az álom, hogy milyen jó újra itt menni és ilyen felfokozott állapotban versenyezni. A váltóból eltávozott az ötödik és hatodik fokozat, így 110 km/h-ra csökkent a végsebességünk, ami a hátralévő 14 km-en óriási hátrányt okozott. A hosszú egyenesekben a szokásos 165 km/h-s végsebesség helyett mindössze 110-zel mentünk, és ez nem volt egy nagy élmény. Felmerült az is, hogy ki kell állni, mert először nem volt meg a többi fokozat sem, de végül szép lassan kitapasztaltam, hogy az 1-2-3-4 megvan, így tudtuk folytatni a versenyt. Egy gyors döntést követően elhatároztuk, hogy megpróbálunk kimenni a szakaszról és majd a szervizparkban kicserélik a váltót, és szerencsére ezt a célt tudtuk is teljesíteni, nem okoztunk nagyobb kárt az autóban, normális tempóban, óvatosan kimentünk a végéig. Sajnos jelentősen hátrébb estünk az abszolútban, és ez, ha nem is a kedvemet szegte – mert az esti szervizben nagyon jókedvű voltam, pozitívan álltam a dolgokhoz –, de a kockázatvállalási kedvemet mindenképp jelentősen csökkentette. Nem mindegy, hogy az ember a dobogóért, egy tényleg jó pozícióért harcol, vagy az a tét, hogy a nyolcadik, tízedik, vagy tizenkettedik lesz. Nekem ezek nem eredmények magunkkal szemben, a mi technikai színvonalunk, a mi csapatunk mindenképp azt követeli meg, hogy a dobogó legyen a célkitűzés.
Ahol addig hatodikban mentem picit összeszorított foggal, ott ezután már visszaváltottam egy ötödiket, mert úgy éreztem, hogy nincs miért extra kockázatot vállalni és ez egyértelműen meglátszott az eredményeken, ez nem kérdés. Másnap sem tudtunk már extra eredményeket produkálni, volt ugyan egy-két jó eredményünk, de összességében azokon a gyorsasági szakaszokon, amiken tényleg be kellett volna vállalni extra dolgokat, ott én nem vállaltam be, így nem születtek extra eredmények sem, de ez abszolút rendben van, számomra ez nem is meglepő. Itt, ha az ember csak lelép a gázról, vagy rávillant a féklámpára, már akkor is tizedmásodperceket gyűjt össze minden egyes mozdulatnál, és a végére sajnos súlyos másodpercek lesznek belőle… Akik az első három-négy helyért csatáznak, mindent bevállalnak…
Sikerült felszabadultan autózni azért?
Nagyon jól éreztem magam, felszabadult és jókedvű voltam, nem éreztem magamon nyomást, csak azt, amit egyébként is ad egy-egy verseny. Picit úgy éreztem, hogy visszatért a régi idők feelingje, amikor felszabadultan tudtam menni és élveztem azt, hogy ott vagyok és csinálhatom ezt!
Mi következik most?
Egy hosszabb nyaralásra készülünk a családdal, most ez a legfontosabb! Szerencsére a versenyautóval sincs extra dolog, sem anyagilag, sem munka szempontjából és ez egy nagy megkönnyebbülés számomra, főképp a miskolci eset után. Jöhet az igazi nyár, a nyaralás, aztán kipihenten és felszabadultan tudunk majd Kassára menni, ami biztosan egy nagyon-nagyon nehéz verseny lesz ismét.
Hogyan vált be az új navigátorod?
Azt gondolom, hogy már az első gyorson is maximális volt az összhang, és nem tudok egyetlen egy negatívumot sem mondani. Minden információ a megfelelő időpontban, a megfelelő stílusban érkezett, és gyakorlatilag az első gyorson elért eredményünk is azt mutatta, hogy nagy baj nincs. Sőt, a konklúzió az volt, hogy „na, végre!”, van egy olyan eredmény rögtön elsőre, amire én számítottam, amit én nagyjából szerettem volna elérni, sőt, talán egy icipicit még jobb is lett annál. Nagy volt a boldogság, mind a csapatban, mind az autóban, és annak ellenére, hogy nem vállaltam semmi pluszt, semmi rizikót vagy extra kockázatot, mégis ez az eredmény született. Jóízűen, jó szájízzel átértünk az első pályán, mégis volt eredménye a dolognak!
Visszatértetek a régi lőtéri helyszínre, neked hogy tetszett?
Nagyon! Az igazi Veszprém Rallye-s feeling is visszajött! Én minden autóval nagyon szerettem menni a lőtéren, az elsőkerekesekkel is jó időket tudtunk itt elérni, nagyon gyorsan és keményen lehetett rajtuk menni. Nem bántam volna, ha van még többféle verzió is a kislőtéren, vagy esetleg ha még a nagylőtérre is át tudtunk volna menni, az biztosan nagy élmény lett volna, nekem a Veszprém Rallye picikét mindig is ezekről a gyorsasági szakaszokról szólt, nagyon szeretem az ilyen jellegű pályákat.
A második gyorsasági viszont mégsem úgy alakult most, ahogyan vártuk… vártátok!
A második gyorsasági rajtjába is nagyon nagy elánnal értünk ki, szerettünk volna még rátenni egy lapáttal, mert az első gyorsasági az olyan „első gyorsasági” volt, úgy éreztem, hogy ebben még bőségesen van. Nagyon belekezdtünk a másodikba is, még határozottabban, összeszedettebben, még precízebben és keményebben, mint az első gyorson, de sajnos a 4. kilométernél véget ért a lendület és az álom, hogy milyen jó újra itt menni és ilyen felfokozott állapotban versenyezni. A váltóból eltávozott az ötödik és hatodik fokozat, így 110 km/h-ra csökkent a végsebességünk, ami a hátralévő 14 km-en óriási hátrányt okozott. A hosszú egyenesekben a szokásos 165 km/h-s végsebesség helyett mindössze 110-zel mentünk, és ez nem volt egy nagy élmény. Felmerült az is, hogy ki kell állni, mert először nem volt meg a többi fokozat sem, de végül szép lassan kitapasztaltam, hogy az 1-2-3-4 megvan, így tudtuk folytatni a versenyt. Egy gyors döntést követően elhatároztuk, hogy megpróbálunk kimenni a szakaszról és majd a szervizparkban kicserélik a váltót, és szerencsére ezt a célt tudtuk is teljesíteni, nem okoztunk nagyobb kárt az autóban, normális tempóban, óvatosan kimentünk a végéig. Sajnos jelentősen hátrébb estünk az abszolútban, és ez, ha nem is a kedvemet szegte – mert az esti szervizben nagyon jókedvű voltam, pozitívan álltam a dolgokhoz –, de a kockázatvállalási kedvemet mindenképp jelentősen csökkentette. Nem mindegy, hogy az ember a dobogóért, egy tényleg jó pozícióért harcol, vagy az a tét, hogy a nyolcadik, tízedik, vagy tizenkettedik lesz. Nekem ezek nem eredmények magunkkal szemben, a mi technikai színvonalunk, a mi csapatunk mindenképp azt követeli meg, hogy a dobogó legyen a célkitűzés.
Ahol addig hatodikban mentem picit összeszorított foggal, ott ezután már visszaváltottam egy ötödiket, mert úgy éreztem, hogy nincs miért extra kockázatot vállalni és ez egyértelműen meglátszott az eredményeken, ez nem kérdés. Másnap sem tudtunk már extra eredményeket produkálni, volt ugyan egy-két jó eredményünk, de összességében azokon a gyorsasági szakaszokon, amiken tényleg be kellett volna vállalni extra dolgokat, ott én nem vállaltam be, így nem születtek extra eredmények sem, de ez abszolút rendben van, számomra ez nem is meglepő. Itt, ha az ember csak lelép a gázról, vagy rávillant a féklámpára, már akkor is tizedmásodperceket gyűjt össze minden egyes mozdulatnál, és a végére sajnos súlyos másodpercek lesznek belőle… Akik az első három-négy helyért csatáznak, mindent bevállalnak…
Sikerült felszabadultan autózni azért?
Nagyon jól éreztem magam, felszabadult és jókedvű voltam, nem éreztem magamon nyomást, csak azt, amit egyébként is ad egy-egy verseny. Picit úgy éreztem, hogy visszatért a régi idők feelingje, amikor felszabadultan tudtam menni és élveztem azt, hogy ott vagyok és csinálhatom ezt!
Mi következik most?
Egy hosszabb nyaralásra készülünk a családdal, most ez a legfontosabb! Szerencsére a versenyautóval sincs extra dolog, sem anyagilag, sem munka szempontjából és ez egy nagy megkönnyebbülés számomra, főképp a miskolci eset után. Jöhet az igazi nyár, a nyaralás, aztán kipihenten és felszabadultan tudunk majd Kassára menni, ami biztosan egy nagyon-nagyon nehéz verseny lesz ismét.