Bútor Róbert


Miskolc Rallye előzetes
                                                                      
A sötétben minden eldőlhet
 
Bútor Róbert és Tóth Imre felkészült a miskolci éjszakai gyorsaságikra
 

 
Éjszakai verseny lesz. Annak minden nehézségével, trükkjével, izgalmával. A rali országos bajnokság hétvégi, miskolci viadalán persze lesznek nappali gyorsasági szakaszok is, de majd’ mindenki meg van győződve arról, hogy szombat éjszaka dől el a verseny. Közéjük tartozik Bútor Róbert is, aki Tóth Imrével az oldalán tovább feszegetné a határokat a Peugeot 207 S2000 volánja mögött.
„Jól állunk, technikailag tökéletesen felkészültünk, máshogy egyelőre nem tudtunk, mert a pályabejárás csak pénteken lesz. Sokat foglalkoztunk viszont a lámpasorral, mert arra ezen a hétvégén extrán szükség lesz, hiszen a verseny kétharmada sötétben zajlik. Márpedig nekem Egerben is meggyűlt a bajom a világítással, az esti szakaszon nem láttam rendesen, úgyhogy nem is éreztem magam komfortosan” – nyilatkozta Bútor Róbert.
Hogy mi lehet ilyenkor a baj? Vagy a fényerő, vagy az, hogy rosszul van beállítva a lámpa. Mindkettőre kitért a csapat, és közúton Bútor már ki is próbálta a Peugeot lámpasorát, de biztos, ami biztos, péntek este még beiktatnak egy tesztet. Nem véletlenül, mert a pilóta szerint ez a verseny az első nap dől majd el. A pályák és a sötétség miatt is.
„A két legnehezebb szakaszt éjszaka teljesítjük, Bükkszentkereszt és Mályinka is rendkívül technikás, világosban sem egyszerű, hát még sötétben... Megjegyzem, nem is a sötétség zavar egyébként, hanem az, hogy az őzek és vaddisznók ilyenkor szeretnek mozogni, és én nagyon nem szeretnék találkozni velük” – mondta Bútor, aki azt is elárulta, ő nem hisz abban, hogy az éjszakai/hajnali szakaszokra úgy lehet legjobban felkészülni, ha az ember szoktatja magát a késői lefekvéshez. Inkább úgy gondolja, a lehető legjobban ki kell pihennie magát az embernek, úgy megérkezni a verseny helyszínére. Mert ha ez megtörténik, egy egészséges felnőtt ébren tud maradni hajnalig. „Pláne, ha az egekben van az adrenalin...” – teszi hozzá.
S hogy mi a célja a versenyen a Bútor, Tóth párosnak? Mivel az egri idénynyitót afféle bemelegítésnek szánták a fiúk, most szeretnék egy kicsit jobban feszegetni a határokat, és nyilván a lehető legjobb eredményt elérni, előrébb lépni.
A Miskolc-rali szombaton este/éjszaka 6 gyorsaságival kezdődik (az utolsó hajnali fél háromkor rajtol), míg vasárnap délután 4 szakaszt iktattak a programba a rendezők.

 
 
Friss hírek
2023.09.08-10. WHB Győr Rallye
2023.08.04-06. Veszprém Rallye
2023.06.22-24. Mecsek Rallye
2023.03.31.-04.02. Székesfehérvár Rallye
2022.11.26-27. Rally Show Santa Domenica
2022.07. Székesfehérvár-Veszprém Rallye
2022.06. Mecsek Rallye
2022.06. Új támogatók
2022.05. Cered WRC teszt
2022.04. Elkészült a WRC
2022.04. Rallye Croatia
2022.04. Cered Peugeot teszt
2021.10. Rally Hungary
2021.08. ZEG Rally Show
2021,07,Székesfehérvár-Veszprém Rallye
2021.06. Mecsek Rallye
2020.12. Mikulás Rallye
2020.07. Salgó Rallye
2019.12. Mikulás Rallye
2019.11. Nyíregyháza Rallye
2019.07.Veszprém Rallye
2019.04. Miskolc Rallye
2018.12. Mikulás Rallye
2018.11. Nyíregyáza Rallye után
2018.11. Nyíregyáza Rallye előzetes riport
2018.07. Veszprém Rallye
2018.05. Szombathely Rallye
2017.12. Mikulás Rallye
2017.10. Mecsek Rallye
2017.07. Veszprém Rallye
2017.06. Skoda Fabia R5
2017.04. Ózd Rallye
2016.10. Mecsek Rallye
2016.04. Eger Rallye
2016.03.
2016.02.
2015.10. Mecsek Rallye
2015.10. Mecsek Rallye előzetes
2014.12. Mikulás Rallye
2014.10. Mecsek Rallye előzetes
2014.08. Baranya Kupa összefoglaló
2014.01. A végső döntés
2013.12. Itt a vége
2013.11. Mecsek Rallye összefoglaló
2013.11. Mecsek Rallye előzetes
2013.10. Budapest Rallye összefoglaló
2013.10. Budapest Rallye előzetes
2013.09. Kassa Rallye összefoglaló
2013.09. Kassa Rallye előzetes
2013.07. Veszprém után
2013.07. Veszprém Rallye összefoglaló
2013.07. Murva teszt
2013.06. Nehéz döntés
2013.05. Miskolc Rallye összefoglaló
2013.05. Miskolc Rallye előzetes
2013.04. Eger Rallye összefoglaló
2013.04. Peugeot 207 teszt
2013.03. Peugeot 207 S2000!
2013.03. Bevezető
2013.02. 2013-as tervek II.
2013.01. Tatabánya rallye és 2013.
2012.10. Komló rallye összefoglaló
2012.09. Kassa rallye összefoglaló
2012.08. Arad rallye összefoglaló
2012.07. Veszprém rallye összefoglaló
2012.06. Mecsek rallye összefoglaló
2012.05. Bükfürdő Rallye összefoglaló
2012.05. Bükfürdő Rallye teszt
2012.03. Mitsubishi aszfalt teszt
2011.09. Mecsek Rallye összefoglaló
2011.08. Arad Rallye összefoglaló
2011.07. Veszprém Rallye összefoglaló
2011.06. Bükfürdő Rallye összfoglaló
2011.05. Miskolc Rallye összefoglaló
2011.03. Eger Rallye összefoglaló