Bútor Róbert


Mecsek Rallye összefoglaló
 

IRC Mecsek rali 2011, vasárnap

2011. szeptember 11.

 

 

 

Boldogan és kiváló eredménnyel zárta hazánk első IRC versenyét a TBR csapat kettőse, hiszen Bútor Róbert és Bacigal Igor a nemzetközi mezőny értékelése alapján az abszolút nyolcadik, míg a hazai mezőny abszolút második helyén zárt. Ezzel a Peugeot-os páros megszerezte az év végi dobogó harmadik fokát.

 

Bútor Róbert (Peugeot 207 S2000): A verseny elején lehet,hogy kiegyeztem volna ezzel az eredménnyel, hiszen bármennyire is szeretjük ezt a versenyt és bármennyire is hazai pálya volt ez számunkra, azért egyáltalán nem volt könnyű helytállni rajta. Azzal teljes mértékben tisztában voltam,hogy az IRC élmezőnnyel nem leszünk versenyképesek,de aki egy kicsit is ért az autósporthoz,annak ez nem volt kérdés. Szeretnénk mi is úgy menni,mint ahogy ezt a gyáriak most megmutatták,de ehhez rengeteg versenykilóméterre lenne szükségünk és hatalmas magabiztosságra. Ahogyan sok ellenfelünknek, nekünk is volt gondunk a két nap alatt, sőt nem sokon múlt, hogy az első napon fel kelljen adnunk a futamot, hiszen három hengerezett a kocsi két gyorsasági szakaszon keresztül. Szerencsére eljutottunk a szervízig, ahol a PH Sport szerelői megoldották a problémát  - amit ezúton is köszönök nekik - így tudtuk tovább folytatni a 260 kilométeres küzdelmet. Ezen a versenyen újra sikerül hasonlóan autóznunk, mint Egerben, és közel úgy is éreztem magam a kocsiban, ami a legfontosabb volt számomra. A verseny előtt is mondtam, hogy szeretnék felszabadultan autózni, és ez sikerült , sőt azt hiszem ez hozta meg a gyümölcsét. Nagyon fontos volt ez a futam számunkra, hiszen a másfeles szorzó miatt nem lehetett hibázni, mégis sokan ezt tették, mert a tempó és a nagy meleg azért nagymértékben nehezítette a küzdelmet. Szerencsére most jól gumiztunk, sőt a Sodemo motormérnöke még a stílusomhoz is igazította a 207-es motorkarakterisztikáját, ami nagyon jót tett, hiszen a kocsi nem fulladt bele a kigyorsításokba, sokkal könnyebben kezelhetővé vált.

Összegezve az évet azt mondhatom, “Minden jó, ha a vége jó”. Kicsit sajnálom, hogy a sok technikai gonddal és balszerencsével tűzdelt évben csak az első és az utolsó verseny sikerült a terveink szerint. Most azonban nagyon kell örülni az évvégi abszolút harmadik helynek is, hiszen az 5. pozícióban érkeztünk a Mecsekbe. Nagyon szeretném megköszönni az egész évet a csapatnak, a támogatóknak, a csapatvezetésnek és mindenkinek, aki valamit is hozzátett, hogy Igorral nyugodt körülmények között tudjunk menni és nem utolsó sorban a szurkolóinknak,akiktől a kudarcos időszakban is rengeteg bíztatást kaptunk!    

 

 

 

 

 

 

 


Friss hírek
2023.09.08-10. WHB Győr Rallye
2023.08.04-06. Veszprém Rallye
2023.06.22-24. Mecsek Rallye
2023.03.31.-04.02. Székesfehérvár Rallye
2022.11.26-27. Rally Show Santa Domenica
2022.07. Székesfehérvár-Veszprém Rallye
2022.06. Mecsek Rallye
2022.06. Új támogatók
2022.05. Cered WRC teszt
2022.04. Elkészült a WRC
2022.04. Rallye Croatia
2022.04. Cered Peugeot teszt
2021.10. Rally Hungary
2021.08. ZEG Rally Show
2021,07,Székesfehérvár-Veszprém Rallye
2021.06. Mecsek Rallye
2020.12. Mikulás Rallye
2020.07. Salgó Rallye
2019.12. Mikulás Rallye
2019.11. Nyíregyháza Rallye
2019.07.Veszprém Rallye
2019.04. Miskolc Rallye
2018.12. Mikulás Rallye
2018.11. Nyíregyáza Rallye után
2018.11. Nyíregyáza Rallye előzetes riport
2018.07. Veszprém Rallye
2018.05. Szombathely Rallye
2017.12. Mikulás Rallye
2017.10. Mecsek Rallye
2017.07. Veszprém Rallye
2017.06. Skoda Fabia R5
2017.04. Ózd Rallye
2016.10. Mecsek Rallye
2016.04. Eger Rallye
2016.03.
2016.02.
2015.10. Mecsek Rallye
2015.10. Mecsek Rallye előzetes
2014.12. Mikulás Rallye
2014.10. Mecsek Rallye előzetes
2014.08. Baranya Kupa összefoglaló
2014.01. A végső döntés
2013.12. Itt a vége
2013.11. Mecsek Rallye összefoglaló
2013.11. Mecsek Rallye előzetes
2013.10. Budapest Rallye összefoglaló
2013.10. Budapest Rallye előzetes
2013.09. Kassa Rallye összefoglaló
2013.09. Kassa Rallye előzetes
2013.07. Veszprém után
2013.07. Veszprém Rallye összefoglaló
2013.07. Murva teszt
2013.06. Nehéz döntés
2013.05. Miskolc Rallye összefoglaló
2013.05. Miskolc Rallye előzetes
2013.04. Eger Rallye összefoglaló
2013.04. Peugeot 207 teszt
2013.03. Peugeot 207 S2000!
2013.03. Bevezető
2013.02. 2013-as tervek II.
2013.01. Tatabánya rallye és 2013.
2012.10. Komló rallye összefoglaló
2012.09. Kassa rallye összefoglaló
2012.08. Arad rallye összefoglaló
2012.07. Veszprém rallye összefoglaló
2012.06. Mecsek rallye összefoglaló
2012.05. Bükfürdő Rallye összefoglaló
2012.05. Bükfürdő Rallye teszt
2012.03. Mitsubishi aszfalt teszt
2011.09. Mecsek Rallye összefoglaló
2011.08. Arad Rallye összefoglaló
2011.07. Veszprém Rallye összefoglaló
2011.06. Bükfürdő Rallye összfoglaló
2011.05. Miskolc Rallye összefoglaló
2011.03. Eger Rallye összefoglaló